Honlapunk átalakítás alatt!!!

2009. szeptember 3.

Minden információ továbbra is elérhető, a nagy hallgatás után nemsokára visszatérünk!!!

Szerkesztőket keresünk továbbra is!! Jelentkezz az info kukac bmv pont hu címen!!!

Hegyalja 2009 – 3. nap

2009. július 27.

Jól lemearadtam az Isten Háta Mögöttről, úgyhogy ha valakinek van élménybeszámolója, akkor bátran ossza meg velünk, én ugyanis a nyári nagy melegben a Zagart részesítettem előnyben, és nem véletlenül. Olyan érzésem volt, mintha nem is élőben játszottak volna, hihetetlenül profi zenészek. Sajnos az A38 sátorban kb 50 fok lehetett, ezért nem bírtam sokáig a mégoly kellemes muzsikát, és muszáj volt egy gyors zuhanyt vennem, mert az Öreg pincében magamhoz vett aszú már a homlokomon gyöngyözött.

A Brains koncertjére értem vissza, ugyanabba a forró hangulatú sátorba. Nem vagyok ugrabugrálós típus, de abban a másfél órában, míg színpadon voltak, nem bírtam abbahagyni a táncolást, és nem voltam ezzel egyedül. Többekben felmerült, hogy lassan megérik ez a jók kis drum and bass és reggie keverékét játszó, zenekar a nagyszínpadra.

Péntek este közel húszezren ugráltak Maxi Jazz-zel együtt a Faithless különleges estéjén. Amint a szőke DJ útjára engedte a négynegyedet, a közönségnek sem kellett több: a hegyaljások egyszerűen beleszerettek Sister Blissbe. A program a jubileumi fesztiválhoz illő volt: ezzel az anyaggal nem turnézik a Faithless, a tokaji fesztiválon kívül még két alkalommal látható Európában. Magyarországon először Tokajban hallhattunk dallamokat a télen megjelenő új albumról.Idén nyáron csak néhány fellépést vállalt a páros, Sister Bliss és Maxi Jazz ugyanis az új albumon ügyködnek, ráadásul a DJ két és fél éves fia is garantálja, hogy pörgős legyen a páros élete. Sister Bliss így nem sokat alszik most, és a Hegyalja közönségét sem hagyta pihenni: éjjel 1-ig pörgette a lemezeket.

Ibiza, Párizs és Miami mellett a Hegyalja lett idén nyáron az a helyszín, amit a Faithless elvállalt, és különleges programmal is készültek: a buli elején Maxi Jazz állt be a lemezjátszók mögé, hogy megmutassa, milyen zenéket hallgat otthon, mi szól a zenelejátszójáról utazás közben. Egy ilyen bensőséges, kísérletezős hangulatú bulihoz nem illenek session-zenészek, ezért csak a két törzstag és egy dobos állt a Hegyalja nagyszínpadán.

Ezt követően elnéztem a világhírű d’n b dj Roni Size koncertjére, amit MC Dynamite tett még emlékezetesebbé. Aki bírja ezt a stílust meg pörgést, annak maga a Kánaán volt ez a koncert. Elektronikus zenéből még sosem hallottam ennyire változatos megoldásokat. Rengeteg ritmusváltással tarkítva, elképesztő hőfokon élve. Az MC pedig egészen hibátlan technikával állta a sarat akkor is, amikor énekelni kellett.

Meg kellett néznem a Finntroll mit produkál, ezért átvágtattam a De Walt színpadhoz. Hosszabb késés után – a szimpatikus hazai közönség “Mi a fasz van?” rigmusaira végül – előmászott a finn formáció. Hát meg kell hagyni a tagcserék nem váltak a zenekar előnyére. Nem túl hiteles, mikor néhány 40 kilós félmeztelen gizda arc szittya mondákat üvöltöz. A billentyűs meg hihetetlen vicc volt, lenyomott egy hangot a szintin, ami pedig megszólaltatott egy egész dallamsort. Ezt bármelyik kedves olvasó is képes lenne reprodukálni. A zenekart egyébként kifejezetten kedveltem, a Jaktens tid lemezüket rongyosra hallgattam, de ma este nem bírtam őket sokáig nézni, önmaguk és a műfaj paródiái voltak.

Egy hatalmas sült kolbásszal vígasztalódtam, és volt szerencsém / szerencsétlenségem belehallgatni a salgótarjáni Macskanadrág koncertjébe. Rózsaszín tokos cd-jük eredetiben gazdagítja gyűjteményem, szóval eleve pozitív volt a hozzáállásom. Ehhez képest az egyetlen pozitívum az Alvinból honosított Figula Gergő Dobjátéka volt, az a gyerek nagyon ügyes, nem is értem, hogy mért mindig lúzer zenészekkel veszi körül magát. Ettől függetlenül nosztalgiábol velük üvöltöttem, hogy “Nem növök én még fel!”. A fíling egy kicsit azért elkapott.

Na, ugyanezt nem mondhatjuk el az Aljas Kúszóbabról. Egészen elképesztő, tizenéves kamaszok rocktogonos bulijait idézte, ahogy minden egyes számban totálisan szétestek. Ha valaki ennyire nem tud dobolni, akkor inkább táncoljon – szerintem.

Késő este került színpadra a Kovbojok, ami a szervezők remek érzékét mutatja, ugyanis, mikor már a híres DJ és a nagyszínpad se vonta el a figyelmet, akkor szólalt meg a kakafetisiszta Kovbojok. Na, kb így kell punk rockot játszani. Persze, hogy nem hibátlan, persze hogy nem kristály tiszta az ének, nem is várjuk el, de megszólal, van benne valamekkora zenei tudás, nem csak vicces szövegek. Laci a basszeros nem tudta vállalni a koncertet, uh a kuka dobolás nagymestere, az énekes Droszi mentette meg a produkciót.

Végül kellemesen elfáradva dőltem el a sátorban, ekkor még nem sejtettük, hogy másnap milyen izgalmak várnak ránk, és hogy az ország nyugati széléhez közeledik a hatalmas vihar.

Hegyalja 2009 – 2. nap

2009. július 22.

Eztán megnéztem a Goulash Exotica koncertjét, és itt jön a szokásos fanyalgásom. Kb a Zöld Martzi nótája az egyetlen eredeti számuk, a többi meg népzene, alatta dobgép sampleről. Pedig ügyesek az arcok, jó zenészek, a harmónikás csóka – Maszkura – egy jelenség, de ennél jelentősen több fantáziára lesz szükségük. Azért bosszantóak, mert – legalábis én – beleérzem a lehetőségét egy hazai szinten kiemelkedő zenekar születésének.

Eztán következett a Besh O Drom. Mondjuk nem értem mért van cigány neve egy olyan zenekarnak, amiben egy darab roma nincs, de világszínvonalú amit csinálnak. Hiba nélkül játszották végig a koncertet, óriási hangulatot teremtve, remek szólókkal, újrázással. Ilyen zenekarra lehetünk büszkék, nem a Combinora! Persze a Meggyújtom a Pipámra volt a legnagyobb tombolás, egyértelmű sikertörténet ez a szám. Magyar Bori énekesnő hangja elkápráztatott, és nem utolsó sorban jól is mutat a színpadon, a perkás énekes Pettik Ádám pedig igazi frontemberként vezényelte le a keleti-balkáni-erdélyi-zsidó zenei kavalkádot. Makó Péterre kell még szót tennem, aki többféle hangszeren, egyaránt magas színvonalon volt szólistája a zenekarnak.

A koncert annyira lekötött, hogy elfelejtettem átmenni Deák Billre, pedig nagyon készültem meghallgatni az öreget, minden évben különleges élmény.

Ezután – szemlélődő hangulatban – valahogy nem volt kedvem a Maschine Headhez. (Utána megosztó véleményeket hallottam a hangosításról, de mindenki egyértelműen amellett volt, hogy nagyon odatették magukat a modern metál ikonjai.)

Részemről inkább a Kiscsillagot választottam, és jól döntöttem. Bár alapvetően nem szeretem se a brit-pop műfajt, se Lovasi hangját, de az a lendület, amivel játszottak, magával ragadó volt. Az összhang a zenekarban a gimis bandák örömzenélését idézte, és rengeteg játékossággal, öniróniával szólaltatták meg a Kiscsillag számokat. Volt az összes sláger, Ha én lennék, Kockacukor, Állnak a fériak, stb. A legnagyobb bulizás a Fishing on Orfűre indúlt be.

A Lovasi – Lecsó koprodukciót az Irie Maffia követte. Tudom, aznap este nagyon engedékeny hangulatban lehettem, de akkor is k.jó volt az a koncert is. Szerintem lehetne vállalni több egydi megoldást, az MC próbálkozik is vele, Sena az énekesnő igazán meggyőző volt, Jummo Daddy billentyűs pedig egy jelenség. Hatalmas ugrálás volt a Pepsi színpad előtt, igazi fesztiválhangulattal. Több új számukat is eljátszották, és a közönség rögtön értette a ragát. A zenekar egyébként kiadott egy szlengszótárat a szövegek könnyebb kódolásának érdekében, ezt itt lehet elérni. A bandát az MTV Icon című műsorában is láthatjátok, pl Demjén Rózsit figurázzák ki.

Ennyi zene és ugrálás elég volt aznapra, így átadtam magam a feltétlen örömöknek, majd az alvásnak.

Hegyalja 2009 – 1. nap

2009. július 19.

A VIP jegykiadó előtt kanyargózó sornak köszönhetően csak a Beatrice-re értem a nagyszínpadhoz, és igen kellemes meglepetést nyújtott a zenekar, és maga a “Nemzet Csótánya” is. Kifejezetten jó volt a hangzás – ez az egész fesztivál alatt jellemezte a hegyaljás színpadokat – és kissé aggódtam, hogy a korosodó rocker majd szánalmas lesz, ahogy ugrabugrál, de egyáltalán nem ez történt. Remek, hangulatos koncertet adtak, megtöltötték a nagyszínpad előtti teret rögtön az első nap.

A fesztivál szervezői nagyon ügyesen rögtön az első napon bevetették a hazai nagyágyúkat, és ennek köszönhetően már szerdán annyi ember volt bent a fesztiválon, mint még soha. A Kispált csak a távolból figyeltem, játszottak régi számokat is, jó volt, hogy variáltak rajtuk kicsit, de a parázsló tűz csak nem akar fellobbani bennük. Most nem volt bántó, csak langyos volt. 10 évvel ezelőtt, mikor még az Almássy Szabadidő Központban adtak koncerteket, szét robbantak az energiától. Mostanában Lovasi ezt az erőt átmenti a Kiscsillagba..

Rövid szünet után következett a Tankcsapda. Tavaly sokat fanyalogtam, hogy mennyira cinkesek a kötőszövegek, borzasztóan pontatlan az ének, stb. Idén jelentősen összeszedettebb volt Lukács, aki láthatóan felszabadultan ünnepelte a Loki 2-0 arányú győzelmét (még nem sejtette, h a Debrecen napokkal később a magyar Szuperkupát is begyűjti) és a zenekar két évtizedes fennállását. Külön ki kell emelnem a Jönnek a férgek című dal újra alkotását, modern, mai tankcsapdás dalt gyúrtak belőle. Mindenesetre újmagyarul szólva az idei Tankcsapda koncert menő volt.

Sajnos nem tudtam végignézni a TCS-t, mert a DeWalt sátorban már dübörgött a Watch My Dying, mint azt a beharangozóban is írtam, egy gitárral. A hiányzó gitárt samplerrel pótolták Gaobrék, és jól tették. Ez a WMD volt az eddigi legjobb WMD. Az elektronikus alap miatt sokkal egyedibb, modernebb lett a hangzás, én azt tanácsolom nekik, hogy ne keressenek új gitárost, inkább egy samplerest, mert ha ezt a vonalat folytatják, akkor nemzetközi viszonylatban is eredeti, minőségi zenét csinálnak. A hangzás is disznó volt, szólt, röfögött rendesen, és egyáltalán, profi volt az összkép. A koncert második felében játszottak néhány számot a most megjelent Moebiusról, az egyik szám különösen tetszett, meg kell szereznem a lemezt mindenképpen.

Nyugdíjas fesztiválkrónikás ekkor már teletankolt zenével, ezért nem is kerestem újabb zajforrást, hanem lefeküdtem, hogy erőt gyűjtsek a következő napok remek bulijaihoz.

Ps: képek hamarosan

Veszprémi Utcazene Fesztivál – Ajánló

2009. július 13.

Idén is több helyszínen csodálhatjuk a hazai zenei élet nagyjait. Itt lesz például a Zuboly, Takács Eszter és a Gumizsuzsi, a Kistehén Tánczenekar, a Singas Project és még persze sokan mások. Külföldről pedig a francia Les Trouffes Krétiennes várható, Olaszországból idelátogat a La Tresca és a Tolga Trio, ezenkívül az ausztrál Hannah Pearlt láthatjuk/hallhatjuk.

És persze lesz utcazene minden mennyiségben. Aki elfelejtett EFOTT-ra, vagy Hegyalja Fesztiválra jegyet venni, ezt semmiképp se hagyja ki!

Hegyalja 2009 beharangozó

2009. július 9.

A tavalyi szubjektív értékeléshez hasonlóan idén se várjátok tőlem, hogy az összes nagyszínpados zenekart meghallgassam és dicsőítsem, sokkal inkább a fesztivál hangulatát szeretném átadni.

Azért összeállítottam egy listát, hogy kb mire lennék kiváncsi, ezt meg is osztom Veletek, illetve ajánlom is mindenkinek.

Szerdán érdemes lesz a belezős rock’n roll-t játszó Yellow Spots formációval nyitni a fesztivált. Már sokszor láttam őket élőben, és garantált a hatás, mindenki röhögni fog, és bulizni. Eztán érdemes meglesni a NEO-t, ami talán a leginkább külföldi szintű hazai zenekar, igen a Kontroll című filmnek is ők csinálták a zenéjét többek között.

Aztán tessék igyekezni, egy-két-há.. és kezdődik a Belga. Élőben talán még viccesebbek, mint korongon. Aznapra, mielőtt nekiállnánk istenesen elázni, még szeretném javasolni a Whatch My Dying metál formációt, akik most jelentkeztek új anyaggal, és a felállás is változott, úgyhogy érdemes rájuk egy nagyot head bangelni!

A csütörtöki kezdés opcionális, lehet zúzni, vagy ropni, igény szerint Subscribe vagy Goulasch Exotica a menü. Aztán lesz balkáni folkos Besh O Drom, aztán a kötelező Deák Bill, tessék nosztalgiázni a jó öreg blues nagyágyúval! Aztán csütörtökre is ott van a rendeltetésszerű zúzás, a Maschine Head. Én például ezt a számukat szeretem:

Végül az estét vezessük le egy kis hazai ragázással, presented by Irea Maffia.

Péntek reggelre virradva – foglaljunk árnyékos helyet a sátrunknak, különben egy jegyű órakkor fogunk ébredni – gurítsunk le pár pohár, üveg, vagy hordó finom tokajit, aztán lehet menni Isten Háta Mögött koncertre! Itt is új lemez, meghát keveset is koncerteznek, szóval igazi kuriózum. Aztán lesz párhuzamosan Zagar, meg Luditták, ki-ki döntse el, hogy inkább lazulni akar, vagy földbedöngölős szövegeket a Karafiath testvérektől. Aztán lesz d’n'b ala Brains, őket ha máshonnan nem, hát az MTV Iconról ismerhetitek és higyjétek el, érdemes testközeli élményeket gyűjteni róluk! Azap este lesz még vidám polkás finn metál, amit a Finntroll fog prezentálni, gimiben imádtam őket, mötál a élet! Zárásnak pedig a Kaksi atomerőmű című lemezt nemrégiben megjelentető Kovbojok (kurvapicsába) rázza majd ki belőlünk a szart is!

A szombat is jó nap lesz, nem szabad megpihenni! A Vad Fruttik élőben sokkal hitelesebbek, átütőbbek, szóval oda kell fáradni mindenképpen. Aztán lesz Zuboly, majd Ignite és Ludmilla egyidőben. Aki a HC-t szeretni, az menjen Ludmillára, kiváncsi leszek, mi sül ki belőle :-) Aztán lesz Superbutt, őket akkor zártam a szívembe, mikor meghallottam magyar nyelvű dalukat a Szájon át címűt. Utána pedig az MR2 függőknek adott a Copy Con, én valószínűleg a Mona Lisa című számukat meghallgatom, aztán futás Insane koncertre!

Campus fesztivál 2009

2009. június 23.
The Rasmus, Madcon, Chumbawamba, Shantel, E-Z Rollers, London Elektricity.. idén nyáron Magyarországon, a debreceni Campus Fesztiválon!Világsztár zenekarok, gyönyörű környezet és ingyenes strandolási lehetőség vár a debreceni Nagyerdőben, a Campus Fesztiválon! A legjobb zenék mellett a humor nagyágyúi is jelen lesznek, de mozizhatsz, sőt különböző sport és művészeti ágakkal is megismerkedhetsz. Mert élni tudni kell! Idén nyáron Debrecenbe érkeznek a világhírű finn rockerek, a THE RASMUS (FIN), és először hallhatják a hazai rajongók a MADCON (N) világslágereit, melyek még most is a toplisták élén állnak! Angliából érkezik Debrecenbe a stílusokat poposan keverő CHUMBAWAMBA és a pörgős electro és drum ‘n’ bass bulit ígérő E-Z ROLLERS. Kapunk egy hatalmas balkáni elektronikus őrületet is a Disco Partisani előadójától, a frankfurti SHANTEL & Bucovina Club Orkestra (D) jóvoltából. Az elektronikus vonalat továbberősíti a LONDON ELEKTRICITY (UK) bulija. A Campus Fesztiválon természetesen jelen lesz a hazai élvonal is, az idén 20 éves TANKCSAPDA különleges debreceni fellépést ígér! További zenekarok: Kispál és a Borz, Quimby, Zagar, Budapest Bár, Péterfy Bori, Depresszió, Ossian, 30Y, Irie Maffia, Kowalsky meg a Vega, PASO, Ghymes, Csík zenekar, Ganxsta Zolee és a Kartel, Korda György és Balázs Klári, Dévényi Tibi bácsi, Ladánybene 27, dj. Sterbinszky, Ludmilla és Palotai. De itt lesznek a Dumaszínház méltán népszerű tagjai is! Jegyek a Ticket Express hálózatában és az ismert jegyirodákban kaphatók. Online jegyvásárlásra a www.tex.hu honlapon van lehetőség. A napijegy június 31-ig 4500, a helyszínen 4800 forintba kerül. A négynapos bérletért május 15-ig 11 500, később 12 500 forintot kell fizetni. A fesztivál területén működő kemping kényelmes tisztálkodásra és a sátrazásra ad lehetőséget, emellett egy öt percnyi sétára lévő kollégium is befogadja a két buli között szusszanni vágyókat. Ha pedig már kipihented magad, próbára teheted képességeidet az extrém domb játékain, a bungee jumpingon vagy a katapulton. Bérleteddel ráadásul bármikor felfrissülhetsz a nagyerdei strandfürdőn is. A helyszínre egyszerűen eljuthatsz autóval, vonattal és busszal is. Debrecen belvárosában táblák segítik a fesztivál megközelítését. Kerékpárral sem nagy kihívás a városból a Nagyerdőbe eljutni. Amiért kár lenne kihagyni: nemzetközi sztárok koncertjei, sokszínű programok, kényelmes szálláslehetőség, csodaszép táj és sok látnivaló a környéken.

Les Claypool: Of Fungi and Foe – mesteri gombaszósz

2009. június 12.

A különleges hangszerelés már az előző Claypool albumon is feltűnt; az idei termés azonban igazán extravagánsra sikeredett, sok olyan hangszer szólal meg benne (tabla, vibrafon, marimba, stb.), melyek világzenéssé varázsolják az összképet. Persze önmagában nem világzene, inkább amolyan földízű, erdei ősember-zene, és ezt abszolút pozitívan kell érteni! Egyébként nem táncolnivaló, pergődob helyett javarészt tamtamok adják a ritmus alapját, melyeket egyébként egy fiktív személy püföl, név szerint Lapland Miclovich, Claypool filmszerepe az Electric Apricot: Quest for Festeroo címre hallgató moziból. Rajta kívül feltűnnek valódi vendégzenészek, többek között Mike Dillon és Eugene Hütz.

A felvétel hangulata időnként groteszk (Ol’ Rosco, Amanitas), néhol nyomasztó (Mushroom Men), akad olyan pillanat, hogy évezredek távlatába mereng (Pretty Little Song). Be kell vallani, kevés a slágerpillanat, az albumot sűrűn átszövi az atonalitás. Sallalázós refréneket ne keressen senki: az éneket megfigyelve a régi Primus sztorira ismerünk (ha másban nem is hasonlít Claypool korábbi zenéjére), annak is az igazán alternatív korszakára. Ezenkívül zavarba ejtő, hogy gitár még véletlenül sem (!) pendül meg, de ezt nem tekinteném negatívumnak, kísérletezésről lévén szó. Dacára mindeme furcsaságnak, az ember meghallgatja újra és újra az albumot, mert valami csavaros báj van ezekben a nótákban. Kiemelkedik több szerzemény is, például a Booneville Stomp és a Kazoo, vagy a Bite Out of Life, melyek jó példák arra, hogy lehet új felfogásban, izgalmasan is fogós zenét létrehozni.

Kinek is ajánlható ez az album? Egyrészt azoknak, akik túl populárisnak találták a Purple Onion és az Of Whales and Woe című albumokat, de szeretik a Claypool-féle zenei humort (és bejött nekik a réges-régi Pork Soda), másrészt azoknak, akik szeretik a világzenei hatásokkal tűzdelt modernséget. Az Of Fungi and Foe befogadásához mindenképp nyitottságra van szükség, mert nem könnyen emészthető, de aki egyszer megszereti, annak egész biztosan ott lesz az első 10 kedvenc között.

Subscribe nyári menetrend

2009. június 4.

A nyári Subi naptár a következő képpen néz ki: 2009.06.18 Orfű – Fishing On Orfű, 01:00 RATM 2009.06.25 Győr – Bump Fesztivál, Subi – Road 2009.06.26 Győr Bump Fesztivál, RATM 2009.06.27 Mohol (SRB), Annuska Klub Szabadtér, Subi+Road 2009.07.02 Sopron – Volt Fesztivál, 21:30, Subi 2009.07.07 Pécs – Rockmaraton Fesztivál 18:30, Subi-Road 2009.07.07 Pécs – Rockmaraton Fesztivál 00:30, RATM 2009.07.09 Zánka – Balaton Music Wave Fesztivál 19:00, Subi – Road 2009.07.11 Nagyvároad (RO) – Rockfesztivál, Subi 2009.07.14 Budapest – Zöld Pardon RATM 2009.07.15 Baja – EFOTT, Subi – Road 2009.07.16 Tokaj – Hegyalja Fesztivál 18:40 Subi-Road 2009.07.17 Tokaj – Hegyalja Fesztivál 01:40 RATM 2009.07.23 Debrecen – Campus Fesztivál, Subi 2009.07.25 Siófok – MTV Icon Subi – Edda 2009.07.31 Csákánydoroszló – Fesztivál, Subi 2009.08.02 Budapest – ZP, Subi 2009.08.06 Esztergom, 4V Fesztivál, Subi 2009.08.07 Miskolc, Gyár Fesztivál 22:00, Subi 2009.08.08 Verpelét, Borock Fesztivál, Subi-Road 2009.08.08 Kikinda (SRB), Line Up Fest, 22:30, Subi 2009.08.21 Kazincbarcika, Kasza Fesztviál, Subi-Road 2009.08.26 Szeged, SZIN, Subi-Road 2009.08.28 Budapest- Dürer-kert, RATM Találkozunk a Fesztiválokon! Üdv, Subi

Hegyre fel – Hegyalja Fesztivál beharangozó

2009. május 20.

Velünk ünnepel majd a hazai muzsikosok legjava is Lovasitól a Quimby-n, Vad Fruttikon, Ossianon, Depresszión, át egészen a 10 éves Subscribe-ig, vagy a szintén születésnapot ünneplő, húsz éves Tankcsapdáig. Több mint 210 koncert négy napon át: olyan ünnep ez, amit nem lehet kihagyni. De lesz persze Colorstar is, meg Kovbojok – az bmv személyes kedvencei – nem maradhat el a Goulasch Exotica, és persze lesz Belga is meg Zagar. Az elektronikusabb zenék kedvelőinek meg “be kell érniük” Ludmillával és Palotaival. :-)