1980-ban az akkorra már rendezőként tevékenykedő testvérével, Richarddal együtt kezdett el dolgozni a “Forbidden Zone” című filmen. 1980-ban még nem volt túlságosan ismert filmes körökben (meg úgy egyáltalán) Richard Elfman neve, és ez bizony az elmúlt huszonhét évben sem változott. Pedig ez az úriember akkor létrehozott valamit, amit elég nehéz néhány szóval jellemezni. Valamiféle zenés mulatság ez, de egyáltalán nem a Pomádé vagy az Ének az esőben stílusában (akkor már inkább Rocky Horror, egy csipetnyi Rózsaszín flamingókkal – bár ez utóbbi nem musical). A fekete-fehér mű összességében meglehetősen szürreális és groteszk, a humora és a látványvilága pedig igen egyedi. Kicsit olyan, mintha Elfman egy kiadós drogkúra után/közben agyalta volna ki ezt a nyakatekert filmecskét. Ehhez a filmhez írta meg Danny az első nagyobb lélegzetű filmzenéjét, és ezzel a filmmel mutatkozott be szélesebb közönség előtt (ráadásul mindjárt színészként is, ugyanis ő formálja meg a filmben a Sátán karakterét), ami nyilvánvalóan ahhoz is hozzásegítette, hogy felfigyeljen rá az akkortájt még szintén nem túl ismert Tim Burton.
1984-ben két produkcióhoz írt betétdalokat, ám ott nem eredeti nevén, hanem mint Oingo Boingo tűnt fel (”Sixteen Candels” és a “Surf II”). 1985-ben élete első nagy filmjéhez a “Pee Wee’s Big Adventure”-höz írt zenét (”Pee Wee nagy kalandjai”), mely egyúttal Tim Burton első rendezése is volt. Ekkor alapozódott meg a barátság Burton és Elfman között, mely a mai napig is tart, és azóta Elfmant Burton “házi zeneszerzőjének” tekintik. Következő ismertebb munkája a “Beetlejuice”, amely produkció – Harry Belafonte dalaival kombinálva – hatalmas sikert ért el, s végleg megalapozta karrierjét. Mostanra Elfman egy összeszokott, dinamikus csapatot tudhat maga körül, s csak velük dolgozik együtt. Emmy-díjat kapott az 1989-es “Batman” főtémájáért, mely egyike Elfman örök zenéinek. A sötét képi világhoz komponált zenéje kifogástalanul illik a filmhez, főmotívuma remekül megállja a helyét önállóan is, így tehát nem csoda, hogy felkeltette a kritikusok figyelmét. Műveinek egyedi vonásai miatt hamar az elit zeneszerzők csapatába került. Következő évben ismét olyan zenét írt, ami azóta unikummá vált: az “Edward Scissorhands” (”Ollókezű Edward”) című művének “The Grand Finale” címet viselő tételét az év legjobb zenéjeként emlegetik.
Sorban vállalta el a számára legmegfelelőbb hangulatú produkciók zenei aláfestéseit, a groteszk fekete humorral fűszerezett művei közül pedig a “The Nightmare Before Christmas” (”Karácsonyi lidércnyomás”) lett az egyik legkiemelkedőbb, mely musicalszerű filmzenében a dalokat is maga írta, mindezen felül pedig Jack Skellington énekhangját kölcsönözte. Dolgozott együtt Brian DePalmával (”Mission Impossible”), Sam Raimivel (”Darkman”, “Army of Darkness” – “A sötétség serege”, “Spiderman” – “Pókember”), Peter Jacksonnal (”The Frighteners” – “Törjön ki a frász!”), Gus Van Santtel (”Good Will Hunting”), vagy Warren Beattyvel (”Dick Tracy”). 1996-ban egykori iskolatársa által rendezett “Freeway” (”Pokolsztráda”) című filmhez elfogadta a felkérést, ám fizetésként csak egy dollárt kért. Elfman nem csak az általa művelt zenei stílus felé mutat érdeklődést, hanem rock világa iránt is. Munkásságában mindig benne van az újítás, frissesség. Mostanában képregényadaptációkhoz ír zenéket, mint a “Men in Black” (”Sötét zsaruk”), vagy a “Hulk”. Két Oscar-jelölést tudhat magáénak (”Good Will Hunting”, “Big Fish” – “A nagy hal”), de amennyire elképesztő egyénisége a mai filmzeneszerzésnek, éppolyannyira különc is, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2004-ben az Akadémia ceremóniájára -jelölése ellenére- el sem ment. Danny Elfman pillanatnyilag a legegyénibb hangzásvilággal rendelkező zeneszerzője Hollywoodnak, kinek neve lassan egybefonódik a képregényadaptációkkal és misztikus fantáziafilmekkel, noha drámai zenékben is fantasztikus produkciókat tudhat maga mögött (”Sommersby” vagy “Dolores Claiborne”).
És ha az információk igazak, a hamarosan bemutatásra kerülő “Spiderman 3″ betétdala is az ő nevéhez fog fűződni.
Címkék: album, Danny Elfman, koncert