Hegyalja 2009 beharangozó

A tavalyi szubjektív értékeléshez hasonlóan idén se várjátok tőlem, hogy az összes nagyszínpados zenekart meghallgassam és dicsőítsem, sokkal inkább a fesztivál hangulatát szeretném átadni.

Azért összeállítottam egy listát, hogy kb mire lennék kiváncsi, ezt meg is osztom Veletek, illetve ajánlom is mindenkinek.

Szerdán érdemes lesz a belezős rock’n roll-t játszó Yellow Spots formációval nyitni a fesztivált. Már sokszor láttam őket élőben, és garantált a hatás, mindenki röhögni fog, és bulizni. Eztán érdemes meglesni a NEO-t, ami talán a leginkább külföldi szintű hazai zenekar, igen a Kontroll című filmnek is ők csinálták a zenéjét többek között.

Aztán tessék igyekezni, egy-két-há.. és kezdődik a Belga. Élőben talán még viccesebbek, mint korongon. Aznapra, mielőtt nekiállnánk istenesen elázni, még szeretném javasolni a Whatch My Dying metál formációt, akik most jelentkeztek új anyaggal, és a felállás is változott, úgyhogy érdemes rájuk egy nagyot head bangelni!

A csütörtöki kezdés opcionális, lehet zúzni, vagy ropni, igény szerint Subscribe vagy Goulasch Exotica a menü. Aztán lesz balkáni folkos Besh O Drom, aztán a kötelező Deák Bill, tessék nosztalgiázni a jó öreg blues nagyágyúval! Aztán csütörtökre is ott van a rendeltetésszerű zúzás, a Maschine Head. Én például ezt a számukat szeretem:

Végül az estét vezessük le egy kis hazai ragázással, presented by Irea Maffia.

Péntek reggelre virradva – foglaljunk árnyékos helyet a sátrunknak, különben egy jegyű órakkor fogunk ébredni – gurítsunk le pár pohár, üveg, vagy hordó finom tokajit, aztán lehet menni Isten Háta Mögött koncertre! Itt is új lemez, meghát keveset is koncerteznek, szóval igazi kuriózum. Aztán lesz párhuzamosan Zagar, meg Luditták, ki-ki döntse el, hogy inkább lazulni akar, vagy földbedöngölős szövegeket a Karafiath testvérektől. Aztán lesz d’n'b ala Brains, őket ha máshonnan nem, hát az MTV Iconról ismerhetitek és higyjétek el, érdemes testközeli élményeket gyűjteni róluk! Azap este lesz még vidám polkás finn metál, amit a Finntroll fog prezentálni, gimiben imádtam őket, mötál a élet! Zárásnak pedig a Kaksi atomerőmű című lemezt nemrégiben megjelentető Kovbojok (kurvapicsába) rázza majd ki belőlünk a szart is!

A szombat is jó nap lesz, nem szabad megpihenni! A Vad Fruttik élőben sokkal hitelesebbek, átütőbbek, szóval oda kell fáradni mindenképpen. Aztán lesz Zuboly, majd Ignite és Ludmilla egyidőben. Aki a HC-t szeretni, az menjen Ludmillára, kiváncsi leszek, mi sül ki belőle :-) Aztán lesz Superbutt, őket akkor zártam a szívembe, mikor meghallottam magyar nyelvű dalukat a Szájon át címűt. Utána pedig az MR2 függőknek adott a Copy Con, én valószínűleg a Mona Lisa című számukat meghallgatom, aztán futás Insane koncertre!

This entry was posted in Soul / Funky / Egyéb and tagged , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>